6. Középkor kimaxolva

(2022 augusztus 12.)

Remekül éreztük magunkat Petalidiben a nagy lakásban, de sajnos csak egy éjszakát foglaltunk, így reggel indulnunk kellett tovább. 

Mai első célpontunk Spárta, pontosabban a mellette, a Tajgetosz-hegység oldalába települt középkori kolostor együttes, Misztrász. 

Háttérben a Tajgetosz vonulatai, előttük a jobb oldali kisebb domb oldalában a kolostorok, a tetőn a fellegvár látható.

Petalidi (vagy, ha egy nagyobb várost keresünk a térképen, akkor Kalamata) felől alapvetően két úton lehet a várost megközelíteni, vagy átkelünk a Tajgetoszon (szerpentines utak töményen, és a kétszer egy sávos úton megelőzhetetlen kamionokkal fűszerezve), vagy megkerüljük a hegységet, végig autópályán, majd Spárta közelében már autóúton haladva. Időben közel ugyanannyi a két útvonal, mi az autópályás változatot választottuk (lesz még szerpentinben bőven részünk a Mani-félszigeten autózva). 

A kék útvonal vezet át a hegységen, a szürke az autópályás.

Másfél órás, többnyire unalmas autózás után 3/4 11-re meg is érkeztük a romterület alsó bejáratához. 

Ingerszegény autópálya vezet Spárta felé.

Előtte áthajtottunk Spártán, ami egy közepes méretű görög kisváros élénk forgalommal és a szokásos, jellegtelen 2-3 emeletes épületekkel. Olyanok ezek a házak Görögországban, mint nálunk a panelek, minden görög várost százával, ezrével árasztják el, teljesen egyformára szabva a városok kinézetét (jóformán csak a helységnévtábla mutatja, melyik településen járunk ...). 

A Spártából Misztrászig vezető útunk ...

A romterület az Unesco Világörökség része. Leírásuk szerint "Mystras, „Morea csodája”, a Peloponnészosz délkeleti részén fekszik. A város a domboldalon fentről lefelé épült ki fokozatosan, az 1249-ben Achaia hercege, II. Vilmos Villehardouin által épített erődből. Az egykor több ezer ember lakhelyéül szolgáló települést egy 620 m magas domb tetején kezdték építeni, úgy, hogy az épületek zöme Spártára néz. A frankok 1262-ben adták át a kastélyt a bizánciaknak (némi kényszer hatására ...), amely a dél-görögországi bizánci hatalom központja lett, először a katonai kormányzó bázisaként, majd 1348-tól Morea despotájának székhelyeként. 1460-ban a törökök elfoglalták, majd a velenceiek átmenetileg (1687-től 1715-ig) elfoglalták a törököktől. 

1834, a görög szabadságharc győzelme után Mystras lakói fokozatosan elkezdtek beköltözni Sparta modern városába, és csak a lélegzetelállító középkori romok maradtak meg gyönyörű tájon."

Amennyiben részletesebben is érdekel a hely, ITT utánanézhetsz a történetének.

Bő két órás túra volt, amíg feljutottunk a fellegvárba, majd onnan vissza a parkolóban hagyott autónkhoz. Meredek hegyoldalba vájt, épített (ma már igen csúszós) kikövezett út vezet minden romhoz. 

Ibolya a felhők között.
Ennél itt már nincs feljebb ...

Aznapi második célpontunk a Mani-félsziget déli csücskéhez legközelebb eső ősi város, Vathia volt. Látványosan változott meg dél felé haladva a táj képe, hisz addig a zöldellő fák, bokrok, nagyobb oliva ligetek és hatalmasra nőtt kaktuszok között vezetet utunk, itt viszont egyre kisebb bokrokkal, száraz, sárgálló fűvel, illetve kopár hegyekkel találkoztunk.

Autózás a vadregényes Mani félszigeten. 

Minden tiszteletet megérdemelnek azok az emberek, akik ilyen körülmények között is próbálnak földetművelni, gazdálkodni. A víz hiánya okozza a legtöbb problémát, ezt próbálják ellensúlyozni a teraszos földműveléssel. 

A domboldalban kialakított teraszokon próbálkoznak földműveléssel.

Vathia egy hegyvidéki falu a peloponnészoszi Mani régióban. Ez a település, amely évek óta lakatlan, szellemfalu volt, mára Görögország egyik legfontosabb látnivalója. Vathia a 18. és 19. században Mani egész területét jellemző hagyományos építészet utolsó mohikánja, mára ennek egyedül megmaradt mintájának tekinthető. Ez teszi híressé a falut, ami minden évben sok látogatót vonz.
A város egész elrendezése azt a benyomást kelti, mintha a látogató egy kastélyba lépne be és ez nem véletlen, hisz Vathia erődként épült, hogy megvédje az embereket a tenger felől érkező ellenséges támadásoktól (pl. a kalózoktól). Az egymáshoz közel épült magas toronyházak, köztük kis sikátorokkal impozáns, misztikus hangulatot teremtenek. A hely további érdekességeként említhető, hogy a görög szabadságharc is erről a vidékről indult.
A falu 2 km-re van a tengertől, 180 m tengerszint feletti magasságban, így Vathiából lélegzetelállító kilátás nyílik a tengerre.

A képet a falutól délre lévő "kilátópont"-ból készítettük. Az interneten nagyon sok található, ami közel ugyanezt a látképet mutatja.

A környezet kopársága ellenére nagyon sok látogató érkezik ide Görögország más vidékeiről, illetve külföldről is (elsősorban olasz autókat láttunk), akik a kis településeken bérelt szállásokról egész napos programként a (többnyire sziklás, de rendkívül tiszta vízű) strandokat látogatják meg. Az utak legtöbbje a rendkívül tagolt part mentén vezet, emiatt hosszabb egyenes szakasszak nem igazán, ám kanyargós szerpentinnel annál inkább találkozhatunk az országnak ebben a régiójában is.

Amennyiben tovább haladunk dél felé (az út végén már gyalogosan) elérjük a Tenaro-fokot, ami a Balkán-félsziget legdélebbi pontja (az európai kontinens déli "vége" Spanyolországban van).

A faluban tett rövid látogatás után becéloztuk esti szálláshelyünket, ami Gefirán várt bennünket. nem is annyira ezt a városkát szerettük volna megnézni, hanem a szomszédságában található Monemvásziát.

Útközben megálltunk pár percre (vezetés közbeni pihenésként) a Gytheio közelében partra vetődött hajóroncsnál, aminek története legalább olyan kalandos, mint zakinthoszi "testvéréé". A kiöregedett hajót utolsó éveiben Törökország és Olaszország között cigaretta csempészésre használták, majd lefoglalták a hatóságok, ezek után homályos körülmények között erre a partszakaszra sodródott és itt végleg megfeneklett.

A "Dimitrios" Shipwreck közelről ...

... és távolabbról.

Ezt követően, a délutáni órákban kiterjedt narancs, mandarin és lime ligetek közt autózva elértük aznapi végállomásunkat, ahol igen könnyen megtaláltuk a falu szélén elhelyezkedő szállodánkat. beköltözés után maradt időnk még egy kis fürdőzésre is.

A Hotel Pramataris közvetlenül a parton található ...

... ezt ki is használtuk egy kis strandolásra. Kavicsos a part, elég gyorsan mélyül a víz, ahol nagyobb kövek sziklák nehezítik a biztonságos vízbe jutást. Az erős hullámzás miatt a víz hőmérséklete sem csábított csobbanásra, így inkább napfürdőzés lett a strandolásból.

A napot egy közeli étteremben zártuk (az éttermek többsége a kikötő környékén található), ahol ettünk egy eredeti görög pizzát.

Vissza a Tartalomjegyzékhez